Az Aerosmith zenekarát mostanában mintha átok sújtaná; a tagok sorra sérülnek le, az elmúlt időben ebből kifolyólag több koncertet kellet lemondaniuk. Most sem történt ez másként.
Ezúttal a banda énekes, Steve Tyler szenvedett balesetet a színpadon; egy augusztus 5.-i koncerten a zenekar épp az 1989-es sikert, a Love In An Elevator-t játszotta, a frontember pedig a színpad kifutóján jellegzetes táncát adta elő a közönségnek amikor is megtörtént a baj. Megbotlott a 61 éves zenész, és leborult a színpadról. Mint kiderült, nem túl súlyos váll, nyak, és fej sérülés történt, de elkerülhetetlen volt a kórház, ahova helikopterrel vitték a sérültet. A balesetnél a koncert még épp csak a felénél járt, amit természetesen félbe is kellett szakítani.
Steve Tyler állapotáról nem sok konkrétumot tudni, de állítólag már egészen rendben van.
„Jó hírem van; apán jól van. Köszönjük a jó kívánságokat, és a sok pozitív energiát! - írta a zenész színész lánya, Liv Tyler.
A videóért köszönet az internetes társadalom gyors reagálású tagjainak.